Kérdések és válaszok szakítóvizsgálati problémákat illetően

Tavaszi szakítóvizsgálati kérdőívünkben feltettünk néhány kérdést érdeklődőinknek. Szakítógéppel már rendelkező válaszadóinktól többek között azt is megkérdeztük, hogy munkájuk során találkoztak-e olyan feladattal, amelyet a jelenlegi szakítógépükkel nem tudtak megoldani. Érdekes visszajelzéseket, problémafelvetéseket kaptunk, melyeket alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk, és reagáltunk rá.

Olyan méretű próbatest, melyet nem tudtak vizsgálni

Érdekes, hogy ezt a problémát jelölte meg a legtöbb válaszadónk, pedig lehetséges, hogy ennek megoldása igényli a legkisebb befektetést. A probléma elhárításához feltétlenül szükségünk van a használt szakítógép típusára, illetve a befogó típusára.

Megoldás

A befogópofák minden esetben cserélhetőek, így annak a lehetőségét kell csupán megvizsgálni, hogy milyen forrásból érhetőek el megfelelő befogópofák. Gyártatni kell, vagy rendelhető? Ha igen, melyik beszállítótól? Amennyiben a meglévő befogórendszer semmiképp sem tehető kompatibilissé a vizsgálandó próbatesttel, annak túl nagy vagy túl kicsi mérete miatt, akkor tudunk ajánlani új, specifikus befogó testet, annak felszerelési adaptereivel együtt.

 

Nyúlásmérés

Több olyan cég válaszát is regisztráltuk, akiknél annak ellenére, hogy rendelkeznek szakítógéppel, a nyúlásmérés jelenleg megoldatlan. A próbatesten történő nyúlásmérés az aktuális szabványok szerint szükséges a folyáshatárok pontos meghatározásához.

Megoldás

Egy klasszikus, régi típusú szakítógépen a nyúlásmérés megoldása komplex feladat. Ehhez egy extenzométeren kívül szükség van jelfeldolgozó elektronikára, valamint elektronikus erőregisztrálásra és adatfeldolgozó szoftverre, mivel a számításhoz szükséges diagramot erő/nyúlás koordináta rendszerben kell fölvenni. Modern, már szoftveres vezérléssel rendelkező szakítógépek esetén típus-specifikus nyúlásmérőt lehet alkalmazni.

 

Hajlító vizsgálat

A hajlító vizsgálat is megoldatlan feladatként jelentkezhet, ha a szakítógép beszerzésekor még nem merült fel erre igény.

Megoldás

A probléma azonban könnyen áthidalható. Hajlító vizsgálathoz alkalmas készülékek is sikeresen felszerelhetőek utólag is a szakítógépekre. Az alkalmas hajlító-feltétet is a próbatest méreteitől és a vizsgálat előírásaitól függően szükséges kiválasztani. Általában három ponton, de esetenként négy ponton történő vizsgálati igény fordulhat elő különböző rádiuszú támasztó és nyomó hengereken. Mindkét igényre megfelelő megoldással tudunk szolgálni.

 

Szalag/huzal befogása

Tapasztalataink és a visszajelzések alapján több üzemben előfordul, hogy vékony huzal-szerű mintán szükséges szakítóvizsgálatot végezni, de csak nagy nehézségek árán sikerül, mivel hagyományos, lapos próbatestekhez való befogó áll csak rendelkezésre. Ezek a befogók nem alkalmasak a huzalok szakítására, mert a vékony próbatest legtöbb esetben kicsúszik a pofák közül. Ha esetleg nem csúszik ki, akkor pedig nagy eséllyel a befogás tövénél szakad el, ami szintén nem megfelelő eredményekhez vezet.

Megoldás

Rendelkezésre állnak speciális készülékek huzalok vagy vékony szalagszerű próbadarabok vizsgálatára, melyeken mindig van egy dob is, amelyre a mintát fel lehet tekerni.

 

Szivacsok és matracok vizsgálata

Főként bútorgyártó cégeknél felmerülő probléma a szivacsok és matracok szabvány szerinti vizsgálata. Szivacsokat általában nyomó igénybevétellel szemben szükséges vizsgálni, matracokon élettartam/fárasztó vizsgálatok alkalmazhatók. Nyomó vizsgálathoz az előírásnak megfelelő kialakítású nyomólapokat kell alkalmazni. Speciális esetben ezek lehetnek síktól eltérő, különböző domborulatokkal ellátott felületek is.

Megoldás

A vizsgálatok megfelelő elvégzéséhez, a kiegészítő eszközök megválasztásához pontosan szükséges ismerni az előírásokat, vizsgálati szabványokat. Ezeknek ismeretében minden előforduló vizsgálati igény kielégíthető.

 

Amennyiben az Ön üzemében is előfordulnak hasonló vizsgálati igények, problémák illetve hiányosságok, várjuk jelentkezését, hogy mihamarabb megoldhassák ezeket segítségünkkel.

 

Kacsó Márton

szakterületi üzletkötő - szakítógépek

06 1 420 5883

marton.kacso@grimas.hu

grimas-30-logo-yellow-01

Elérhetőségek

Irodai cím:
1214 Budapest, Puli sétány 2-4.

Telefonszám:
+36 1 420-5883

Email:
info@grimas.hu

Nyitvatartás:
Hétköznap: 7:30 - 16:00

Kérjük fogadja el az Adatkezelési tájékoztatót

Szolgáltatások   |  Hírek / Érdekességek   |   Rólunk   |   Kapcsolat   |   Karrier   |   Ajánlatkérés

Copyright 2023 | GRIMAS Ipari Kereskedelmi Kft. ©  Minden jog fenntartva.